Beteg Kutya
Úgy néz reád, mint szótlan fájdalom És vánszorog a ragyogó napon.
Szeméből csöndes panasz sír feléd, Keresi részvéted tekintetét.
Tebenned bízik, úrban a hivő, És kínjaidat eléd teríti ő.
A mindenség poklában didereg, Oly nyomorult, akár az emberek.
A megváltó halált nem ismeri, Nem tudja, hogy az enyhet ad neki.
Csak nyöszörög, sírása könnytelen S az égre szűköl árván, csöndesen.
Testvéred ő is és osztályosod, A nap alatt egy a ti sorsotok,
Szenved, pedig nincs semmi vétke sem, Ártatlan ő, szegény és védtelen.
Mégis embernek ember gyilkosa És a kutyától nem tanul soha!
Juhász Gyula |